Karakas Tibor vagyok, zenész és zenetanár

Gyerekkorom óta körülvett a művészet, az önkifejezés számos formáját űztem már a költészettől a festészetig, de semmi sem kötötte le kreatív energiáimat annyira, mint a zene. Tinédzser voltam, mikor ezt megtapasztaltam, és ezután teljes vállszélességgel a rockzene irányába fordultam. A versek dalszövegekké váltak, a rajzok pedig borítóképek és zenekari logó vázlatok lettek. Pár barátommal zenekart alapítottunk, és bontogattuk tökéletlen kis szárnyainkat. 

A Kaposvári Egyetemen óvodapedagógus diplomát, alapos zeneelméleti és zenepedagógiai tudást, további zenekari és színpadi tapasztalatokat szereztem. Az évek folyamán a gitárjátékom profi előadói szintre fejlődött, a stílusom pedig a punk zenétől a metálig „finomodott”, fűszerezve blues és popzenei elemekkel. Az énekhangom a zenekarokon kívül több magánének-tanárnál, valamint a középiskolai és az egyetemi énekkarban csiszolgattam. Jelenleg a Magyar Hajnal Énekstúdióban tanulom a beszéd szintű éneklést, ami szerintem a világ nyolcadik csodája, és különböző scream technikákat, hogy a modern metál éneklés se jelentsen akadályt. Tanulmányaim során rájöttem, hogy a hang fizikai összefüggéseinek vizsgálata a ritmusoktól a szolmizáción át az összhangzattanig egyszerűbbé, érthetőbbé és egyben izgalmasabbá is teszik a zeneelméletet.

Ezekre az előadói, alkotói, oktatói tapasztalatokra és Kodály zenei nevelési módszereire építettem fel a Lélekhúr Zenestúdió stílusfüggetlen zeneoktatását és kreatív szolgáltatásait. A kreatív zenélés kulcs a lélekhez, én pedig örömmel adom át ezt a kulcsot Neked!

Bagó Attila vagyok, gitáros és a Lélekhúr Zenestúdió oktatója.

A gitározás világa négy évvel ezelőtt nyílt meg előttem, éppen itt, a stúdió falai között. Tanítványként kezdtem, de hamar rájöttem, hogy a zene nem csak egy hobbi, hanem egy külön nyelv. Az igazi áttörést az hozta meg, amikor megtanultam az improvizáció alapjait: a skálák mögött hirtelen megnyílt a lehetőség az önkifejezésre. Ekkor váltam a hangszer „rabjává”, és azóta a gitár a mindennapjaim elválaszthatatlan része.

A PTE-TTK programtervező informatikus hallgatójaként a logikus rendszerek világában élek, de a zenében a szabadságot és a kreatív energiákat keresem. A pécsi I HATE MY CLASS zenekar szólógitárosaként és fő dalszerzőjeként aktívan kiveszem a részem a helyi zenei életből; zenekarunkkal elsősorban a post-hardcore és az emo/punk stílusjegyeit ötvözzük. Az aktív koncertezésnek köszönhetően jelentős színpadi rutinnal rendelkezem, és első kézből ismerem a dalszerzés folyamatát a próbatermi ötleteléstől egészen a kész dalokig.

Személyes zenei érdeklődésem és repertoárom azonban ennél jóval szélesebb skálán mozog. Tanárként és zenészként is szívesen kalandozom a lágyabb műfajok felé: közel áll hozzám a blues-rock, de különösen kedvelem a jazz világát is. Akusztikus gitáron kifejezetten szeretek elmélyülni a különleges, jazzes akkordmenetekben, kiaknázva a hangszer tiszta, természetes hangzását.

Miért érdemes hozzám jönnöd? Mivel én is nemrég jártam végig azt az utat, amin te most indulsz el, a „titkos fegyverem” a friss és gyakorlatias szemlélet:

Színpadi és dalszerzői tapasztalat: Segítek, hogy ne csak eljátszd a dalokat, hanem értsd is a felépítésüket, vagy akár megírd a sajátjaidat.

Stílusbeli rugalmasság: Legyen szó keményebb riffekről vagy finomabb, jazzes dallamokról, megtaláljuk a hozzád illő hangvételt.

Modern és laza hozzáállás: Nálam nincs feszengés. Fiatalos és naprakész tudással várlak, hogy a gitározás neked is valódi élmény legyen.

Válaszd ki a saját stílusodat, és fedezzük fel együtt a hangszerben rejlő lehetőségeket a Lélekhúr Zenestúdióban!